A Tudatos.me Kft. (székhelye: 2660 Balassagyarmat, Hunyadi utca 18. 3/9.; cégjegyzékszáma: 12 09 011623) mint adatkezelő („Adatkezelő”) tiszteletben tartja a honlapját látogatók adatainak biztonságát, a jelen adatkezelési tájékoztató („Tájékoztató”) rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenysége során a jelen Tájékoztatóban foglaltaknak, valamint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kezeli azokat a személyes adatokat, amelyek az Adatkezelő honlapján: www.bestplan.hu (a továbbiakban: „Honlap”) működtetése során a birtokába kerülnek.
A Tájékoztató célja, hogy rögzítse az Adatkezelő működésével kapcsolatos adatkezelések rendjét, valamint biztosítsa az adatkezelés és az ezzel összefüggő adatvédelem szabályozásának törvényes rendjét és az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését. A Tájékoztató hatálya kiterjed a Honlapon történő, továbbá azon adatkezelésekre, amikor Ön az Adatkezelővel a Honlapon keresztül vagy egyéb módon kapcsolatba lép, kérdést tesz fel, beleértve a Honlapon vagy az Adatkezelő által üzemeltetett valamely weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások igénybevételéhez szükséges adatkezeléseket is.
A Tájékoztató a hatályos adatvédelmi jogszabályokkal – különös tekintettel a Természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETÉVEL (General Data Protection Regulation – GDPR), az
Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénnyel, az Egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvénnyel, illetve az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénnyel – összhangban került összeállításra.
Jelen Tájékoztatót és a Honlap használatával kapcsolatos tudnivalókat az
Adatkezelő jogosult időről időre, különböző frissítések miatt, egyoldalúan, előzetes bejelentés nélkül módosítani. Erre való tekintettel ajánlott a Honlap rendszeresen történő látogatása és a változások elfogadhatóságának figyelemmel kísérése.
Utolsó frissítés időpontja: 2024.04.21.
II. Fogalom meghatározások
III. A Honlap használata
A Honlapunkon és social media felületeinken (Facebook, Instagram) elérhető egyes Szolgáltatások igénybevételének (csapatba, eseményre való jelentkezés, továbbá bizonyos weboldalak/linkek látogatásának és használatának, valamint a kapcsolattartásnak) feltétele, hogy a látogatók („Látogatók” vagy „Érintettek”) önkéntesen személyes és/vagy különleges adatot szolgáltassanak. Ezért kérjük, hogy minden esetben olvassa el a jelen Tájékoztatóban foglaltakat. Tájékoztatjuk, hogy a velünk való kapcsolatfelvétel során történő adatszolgáltatás a jelen Tájékoztatóban foglaltak önkéntes elfogadását jelenti.
Ilyen Szolgáltatásnak minősülnek különösen, de nem kizárólagosan az alábbiak:
IV. A Személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek
Az Adatkezelő a Személyes adatokat a jóhiszeműség, tisztesség és átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályoknak és jelen Tájékoztató rendelkezéseinek megfelelően kezeli.
A Szolgáltatások igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges Személyes adatokat az Adatkezelő az Érintett hozzájárulása alapján és kizárólag célhoz kötötten használja fel.
Az Adatkezelő a Személyes adatokat csak a jelen Tájékoztatóban, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezeli. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az Adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.
Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat az Adatkezelő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet tájékoztatja és beszerzi az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulását, illetőleg lehetőséget biztosít számára a felhasználás megtiltására.
Az Adatkezelő a Látogató által megadott Személyes adatokat nem ellenőrzi, azok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Az Adatkezelő gondoskodik a Személyes adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozzák azok véletlen elvesztését, jogtalan megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelő minden olyan harmadik felet felhív, aki részére Személyes adatokat továbbít.
V. Az Adatkezelés célja
Az Adatkezelő által folytatott adatkezelés célja:
VI. Cookie vagy „süti”
További információk: Sütikezelés (itt részletes leírást találhatsz a sütik használatáról).
VII. Az adatkezelés jogalapja
A Személyes adatok kezelésének jogalapja az Érintett önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló Hozzájárulása. A Látogató jogosult a
Hozzájárulását bármikor visszavonni, amely visszavonás nem érinti a visszavonás előtti Adatkezelés jogszerűségét.
A Honlap és esetenként a social media felületeink (Facebook, Instagram) használata során az adott Személyes adat rendelkezésre bocsátásával Ön kijelenti, hogy a jelen Tájékoztatónak az adat rendelkezésre bocsátásának időpontjában hatályos változatát megismerte és önkéntesen, kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az Ön által megadott Személyes adatok, illetve az Önről generált Személyes adatok felhasználásra kerüljenek.
VIII. Az adatkezelés időtartama
Az Adatkezelő az Érintett adatait a fentebb írt Adatkezelési célok megvalósulásáig, vagy az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig, illetve az Érintett kérésére történő törlésig kezeli.
A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő adatok, a generálódásuktól számítva a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. Az Adatkezelő biztosítja, hogy ezen automatikusan rögzített adatok egyéb Személyes adatokkal – a jogszabály által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók.
Amennyiben bíróság vagy hatóság jogerősen elrendeli a Személyes adat törlését, a törlést az Adatkezelő végrehajtja. Törlés helyett az Adatkezelő – az Érintett tájékoztatása mellett – korlátozza a Személyes adat felhasználását, ha az Érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekét. A Személyes adatot az Adatkezelő mindaddig nem törli, ameddig fennáll az az Adatkezelési cél, amely a Személyes adat törlését kizárta.
IX. Adatfeldolgozó igénybevétele
Ha az Adatkezelést az Adatkezelő nevében más végzi el, az Adatkezelő kizárólag olyan Adatfeldolgozókat vehet igénybe, akik, vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az Adatkezelés GDPR-ban foglalt követelményeinek való megfelelését és az Érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására. Az Adatfeldolgozó az Adatkezelő előzetesen írásban tett eseti vagy általános felhatalmazása nélkül további adatfeldolgozót nem vehet igénybe.
X. Adattovábbítás lehetősége
Az Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt Személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely Személyes adat továbbítására őt jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé.
Az Adatkezelő az Ön adatait az Ön lakóhelyén (országon) illetve, az Európai Gazdasági Térség tagállamain kívüli cégcsoportok valamely tagjának adatbázisba is továbbíthatja. Az Adatkezelő csak olyan harmadik országbeli vállalkozás, mint adatkezelő vagy adatfeldolgozó részére továbbítja az Ön adatait, amely országban az adatok megfelelő szintű védelme biztosított.
A szerződéses partnerek és/vagy az Adatkezelő cégcsoport tagjai az Ön adatait jogszabályon alapuló kötelező adattovábbítás kivételével harmadik személyeknek nem továbbítják.
XI. Adatbiztonság
Honlapunkon megtesszük a szükséges lépéseket a számítógépéről eljuttatott Személyes és/vagy különleges adatok védelme érdekében, így különösen az azokhoz való jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
A különböző nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítani kell, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
Tájékoztatjuk, hogy megfelelő tűzfal- és jelszavas védelemmel ellátott adathálózatokat használunk, azonban felhívjuk figyelmét, hogy az internetes adatátvitel nem lehet tökéletesen biztonságos vagy hibátlan. A jelszavak, azonosítók vagy más speciális hozzáférési módok biztonságáért Ön felel, kivéve, ha a kárt az Adatkezelő az Érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével okozta.
XII. Az Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei
Az Érintett az Adatkezelésre vonatkozóan az info@bestplan.hu e-mail címre megküldött e-mail útján vagy az Adatkezelő fenti címére megküldött tértivevényes vagy ajánlott levélben tájékoztatást kérhet az Adatkezelésre vonatkozóan.
Az Érintett kérheti, hogy az Adatkezelő tájékoztassa, hogy kezeli-e az Érintett Személyes adatát, és ha igen, akkor az általa kezelt Személyes adatokhoz biztosítson számára hozzáférést. A tájékoztatáskérés kiterjedhet a kezelt Személyes adatok körére, azok forrására, az Adatkezelés céljára, jogalapjára, időtartamára, az Adatfeldolgozók megjelölésére, az Adatkezeléssel összefüggő tevékenységekre.
Az Érintett kérheti az Adatkezelő által kezelt Személyes adatainak helyesbítését vagy módosítását. Figyelembe véve az Adatkezelés célját, az Érintett kérheti a hiányos Személyes adatok kiegészítését.
Az Érintett kérheti az Adatkezelő által kezelt Személyes adatainak törlését. A törlés megtagadható (a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából, vagy (b) ha a Személyes adatok kezelésére jogszabály felhatalmazást ad; valamint (c) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. A törlési kérelem megtagadásáról az Adatkezelő minden esetben tájékoztatja az Érintettet, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre. Az Adatkezelő által küldött hírlevelek az azokban található leiratkozás linken keresztül mondhatók le. Leiratkozás esetén az Adatkezelő a hírlevél adatbázisában az Érintett Személyes adatait törli.
Az Érintett kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha az Érintett vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. A korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt Személyes adatot, ha az Érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
Az Érintett kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.
Az Érintett továbbá akkor is kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de az Érintett igényli azok Adatkezelő általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.
Az Érintett kérheti, hogy az Adatkezelő az Érintett által rendelkezésére bocsátott és az Adatkezelő által automatizált módon kezelt Személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban részére átadja és/vagy azokat egy másik adatkezelő részére továbbítsa.
Az Érintett tiltakozhat Személyes adatainak kezelése ellen (a) ha a Személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges; (b) ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy (c) ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor. Az Adatkezelő az Érintett tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálja, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítja, az Adatkezelést megszünteti és a kezelt Személyes adatokat zárolja, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.
Javasoljuk, hogy az Érintett a hatósági, illetve a bírósági jogorvoslati lehetőségek igénybevétele előtt az Adatkezeléssel kapcsolatos kérdésével, észrevételével vagy panaszával forduljon az Adatkezelő munkatársaihoz az info@bestplan.hu e-mail címen.
Az Érintett a Személyes adataira vonatkozó jogainak megsértése esetén jogosult a
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulni (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., telefon: +36 (1) 391-1400, fax: +36 (1) 3911410, e-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu).
Az Érintett jogosult bírósághoz fordulni jogainak megsértése esetén. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Érintett választása szerint – az Érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy ezen az oldalon olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.